Mindenki életében eljön a pillanat, amikor elindul az önismeret útján. Ennek számos kiváltó oka lehet, de egyszer eljön, hiszen életünk során folyamatosan kell dolgoznunk magunkon. Mindig újabb és újabb helyzetek jönnek, melyeket le kell reagálnunk, ebből pedig sok mindenre fény derülhet az önmagunkról – néha tévesen – alkotott képet illetően. Rájövünk, hogy elakadásaink, szorongásaink vannak, viszont továbbhaladni csak akkor tudunk, ha előbb visszamegyünk az időben és feltárjuk a tüneteket előidéző stressz eredőjét. Egy múltbeli eseményt, történést, érzést, ami a traumát okozhatta. Fontos, hogy szembesítsük magunkat vele, hiszen ha nem tesszük, a bennünk lapuló feldolgozatlan stressz sejtszinten továbböröklődik, utódaink életét is megnehezítheti.

Már a magzat is „jelen van”, a sejtmemória már a fogantatással működésbe lép és tárolja az anya érzelmi hullámzásait (ld. az én történetemet). A kisgyermek 5-7 éves koráig teljes szimbiózisban él az édesanyjával, így sokszor ha beteg a gyermek, az édesanyját kell vizsgálni.

Azonban azt se felejtsük el, hogy minden gyógyuláshoz kell a saját hajlandóságunk, akaratunk a felépülés irányába. És ne felejtsük el az orvostudomány felbecsülhetetlen munkásságát sem, hiszen ha elesünk és eltörik a karunk, csakis az orvos tudja meggyógyítani. Azonban ha már harmadjára esünk el, annak már a hátterét is érdemes megvizsgálni, ott már más irányba is el kell indulni. Azaz rendkívül fontos a holisztikus gyógyítás, a test, lélek, szellem/elme gyógyítása. A betegség ennek a hármas egységnek a nem megfelelő működéséből, a köztük lévő harmónia megbomlásából származik, ezért a gyógyuláshoz nélkülözhetetlen az összhang helyreállítása.